Hírek, média

MKP: Nehéz helyzetbe kerültek a szlovák ellenzéki államfőjelöltek a választás kiírásának időpontja miatt

Nehéz helyzetbe kerültek az ellenzéki és a független államfőjelöltek, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP) által indított Bárdos Gyula is amiatt, hogy az államfőválasztások időpontját közvetlenül az ünnepek előtt hirdették meg – jelentette ki Berényi József, az MKP elnöke pénteki …

Gyakorlatilag megvan a választás időpontja

Áder János várhatóan a lehető legkorábbra, április elejére tűzi ki a választásokat. A köztársasági elnök a Magyar Rádiónak azt mondta, még szeptemberben arra kérte a pártok vezetőit, hogy ne kezdjék meg a kampányt, de ennek ellenére az már zajlik, kérése …

Braille-írásos választási értesítőt kérhetnek a vakok és gyengénlátók

Braille-írással készült választási értesítőt és szavazósablont is kérhetnek a vakok és gyengénlátók választójoguk gyakorlásának megkönnyítésére január 1-jétől – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője az MTI-vel. Pálffy Ilona tájékoztatása szerint január első napjaiban kezdik kipostázni azokat a nyomtatványokat, amelyeken …

Borbély: Tőkés Lászlót nem tudjuk a listánkra feltenni

Két nappal ezelőtt, amikor a parlamentben emlékeztek 1989 decemberére, Borbély László elmondta, hogy az RMDSZ-nek vannak vitái Tőkés Lászlóval, de az, ami vele történik, hogy egyesek vissza akarják vonni tőle a Románia Csillaga érdem- rendet, az egyszerűen minősíthetetlen, hiszen amit …

Kihirdette a jövő évi választások időpontját a szlovák parlament elnöke

Kihirdette a jövő évi választások, köztük az államfőválasztás időpontját Pavol Paska, a szlovák törvényhozás elnöke csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatóján. Szlovákiában 2014-ben három választást tartanak, közülük elsőként államfőválasztást. Ennek időpontját március 15-re tűzte ki Paska. Amennyiben második elnökválasztási fordulót kell tartani, úgy …

<...102030...5859606162...70...>

Sajtóközlemények