Minden nemzetiség kevesebb települési szintű választást tarthat, mint négy éve – derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának, a www.valasztas.hu-nak az adataiból.

Négy évvel ezelőtt 2321 települési szintű választást tarthattak a nemzetiségek, az idén – a jelöltek, illetve a névjegyzékbe felvettek hiánya miatt – hét százalékkal kevesebb, 2163 ilyen választás lesz.

Arányaiban a legnagyobb (44 százalékos) a csökkenés a ruszin nemzetiség települési szintű választásánál: négy évvel ezelőtt 76 településen választhattak képviselőket, az idén már csak 44-en. Érdekesség, hogy a ruszin nemzetiségnél valamennyi kitűzött választás megtartható, tehát ennél a nemzetiségnél nem azért nincs annyi választás, mint négy éve, mert nem volt elegendő számú jelöltjük, hanem azért, mert nem volt meg a nemzetiségi választás kitűzésének feltétele. (A Nemzeti Választási Bizottság csak azokon a településeken tűzhette ki a választást, ahol a legutóbbi, 2011-es népszámláláskor legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat.)

Jelentősen, több mint 30 százalékkal kevesebb választást tarthatnak az ukránok is: négy éve még 23 voksolás volt, most csak 16 lesz. Itt azonban a jelöltek, illetve a névjegyzékben szereplők hiánya miatt maradnak el a voksolások, az NVB ugyanis 47 választást tűzött ki az ukrán nemzetiség esetében.

A települési választások számának vonatkozásában a legkisebb arányú csökkenést a roma nemzetiség könyvelheti el: négy éve 1252 voksolásuk volt, az idén 1213 lesz, azaz alig két százalékos csökkenés tapasztalható a választások számában. A roma nemzetiségnél ugyanakkor elvileg 1383 voksolást lehetett volna tartani, ám a jelöltek és a névjegyzékben szereplők hiánya miatt 170 szavazás marad el.

Szintén csekély mértékű a német nemzetiségi választások számának csökkenése is: a négy évvel ezelőtti 424 helyett csak 406-ot tarthatnak idén, bár az NVB 547-et írt ki.

A bolgár nemzetiség a négy évvel ezelőttinél ötödével kevesebb, 41 helyett csak 33 voksolást tarthat, a görög nemzetiség a négy évvel ezelőtti 37 helyett 35-öt, a horvát 127 helyett 113-at, a lengyel 49 helyett 41-et, az örmény 39 helyett 32-t.

A román nemzetiség a négy évvel ezelőtti 72 helyett 62 települési szintű választást tarthat, bár az NVB 168 településen tűzte ki a népszámlálási adatok alapján a választást.

A szerb nemzetiség a négy évvel ezelőtti 48 helyett 45, a szlovák 122 helyett 113 voksolást tarthat, bár az NVB itt is a négy évvel ezelőttinél jóval több, 158 voksolást tudott kitűzni a népszámlálási adatok alapján.

A szlovén nemzetiség négy évvel ezelőtti 11 helyett az idén 10 választást tarthat, a ruszinok mellett a szlovének tarthatják meg az összes, az NVB által kitűzött választásukat települési szinten.

Forrás: MTI