Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a szervezet honlapján nyilvánosságra hozta a választási kampánypénzek ellenőrzéséről szóló tájékoztatóját, ami az általános tudnivalók mellett bemutatja az ellenőrzés szempontjait, az elszámoltatás általános követelményeit is.

Az ÁSZ a tájékoztatóról készült figyelemfelhívó közleményét csütörtökön juttatta el az MTI-nek.

A tájékoztató egyebek mellett a kampányra fordítható összegek értékhatára betartásának ellenőrzéséről szól, valamint arról, hogy a jelölteknek és jelölőszervezeteknek milyen dokumentumokat, elszámolásokat, bizonylatokat kell az ÁSZ rendelkezésre bocsátani.

A közleményben emlékezettek arra, hogy a törvényi előírás értelmében minden jelöltnek és jelölő szervezetnek a választást követő 60 napon belül a Magyar Közlönyben nyilvánosságra kell hoznia a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját. Az ezt megalapozó bizonylatokat az ellenőrzés lezárásáig a pártoknak és egyéni jelölteknek meg kell őrizniük az ellenőrizhetőség biztosítása érdekében.

Rámutattak arra is, hogy kampánytevékenységnek számít a kampányeszközök kampányidőszakban történő felhasználása és minden egyéb kampányidőszakban folytatott tevékenység a választói akarat befolyásolása vagy ennek megkísérlése céljából.

Az ÁSZ a törvényi előírások értelmében a választást követően végzi el a kampánypénzek elszámolásának ellenőrzését. A szervezet a hivatalos kampányidőszakra vonatkozóan, a választáson hivatalosan induló és azon mandátumhoz jutó jelöltek és jelölőszervezetek elszámolásait ellenőrzi.

A képviselői helyhez nem jutott jelöltek, vagy jelölőszervezetek kampányköltéseit az ÁSZ más jelölt vagy jelölőszervezet kérelmére ellenőrzi. Ilyen kérelmet a választást követő három hónapon belül lehet benyújtani bizonyítási indítvány csatolásával.

Az ÁSZ készen áll arra, hogy a beérkező indítvány alapján bármely, adott esetben minden, a választáson induló egyéni jelölt, vagy párt elszámolását ellenőrizze – hangsúlyozza a számvevőszék.

Az ÁSZ a törvényi előírás értelmében a választást követő egy éven belül ellenőrzi a jelöltek és jelölőszervezetek választásra fordított pénzeszközeinek felhasználását. Minden esetben utólagos pénzügyi szabályossági ellenőrzést végez, amelyet a jelöltek és jelölőszervezetek elszámolásaira, bizonylataira, egyéb dokumentumaira, valamint közzétett adataira alapoz – írták.

Forrás: mti