A közmédia létrehozta a Közmédia Választási Irodát

A közmédia hétfőn létrehozta a Közmédia Választási Irodát (KVI), amely azt ellenőrzi, hogy a közmédia médiatartalom-szolgáltatásai az európai parlamenti választás és a kampány ideje alatt is megfeleljenek a Közszolgálati Kódex előírásainak és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek – közölte az iroda kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy a KVI – amelynek elnöke Dobos
Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója – a
Duna Médiaszolgáltató lineáris médiaszolgáltatásaiban felügyeli a
politikai reklámok jogszerű és a választási esélyegyenlőséget
biztosító közzétételének megvalósulását, a választással összefüggő
egyéb médiatartalmak – hírműsorszámok, politikai tájékoztató
műsorszámok – vonatkozásában a listát állító jelölő szervezetek
kiegyensúlyozott szereplési arány szerinti megjelenítését, valamint
a közszolgálati médiaszolgáltatások műsoridejének ennek megfelelően
történő elosztását.

A Duna Médiaszolgáltató – a Duna Televízió és a Petőfi Rádió –
naponta három alkalommal, a 6-8, 12-14 és 18-20 óra közötti
idősávokban, megszakítás nélkül köteles biztosítani a politikai
reklámok közzétételét úgy, hogy a listát állító jelölő szervezetek
politikai reklámjait egymást követően, blokkosítva teszi közzé a
jelölő szervezet által megjelölt napon és idősávban. A politikai
reklámok megjelenési sorrendjét az esélyegyenlőség biztosítása
érdekében naponta változtatni kell – olvasható a közleményben.

A jelölő szervezet egy idősávban naponta csak egyszer,
legfeljebb egyperces időtartamban kérheti a politikai reklám
közzétételét, egy napon azonban akár mindhárom idősávban is. Egy
reklámszpot maximális időtartama legfeljebb egy perc lehet – tudatta
a KVI.

Forrás: MTI

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.