Az MKP-val véleményezteti a választási értesítők magyar szövegét a szlovák szaktárca

Véleményezésre elküldte a szlovák belügyminisztérium a Magyar Közösség Pártjának (MKP) az idei választásokra vonatkozó tájékoztatás és útmutató magyar nyelvű fordítását, miután a korábbi szövegben több hiányosság is felmerült – tájékoztatta az MTI-t a felvidéki magyar párt sajtóosztálya pénteken.

Tavaly a megyei választások előtt többen is bírálták, hogy hibás magyarsággal írt, nehezen átlátható választási értesítőket küldött szét a magyarok által is lakott felvidéki települések önkormányzataihoz.

Szlovákiában meglehetősen szokatlan, hogy a belügyminisztérium egy hivatalos dokumentum szövegezéséről kikéri egy parlamenten kívüli párt véleményét.

A felvidéki magyar párt a szaktárca lépését pozitív eredménynek könyveli el. “Ebből is látszik, hogy érdemes felemelni a hangunkat, amikor jogaink betartásáról van szó” – mutatott rá Berényi József, az MKP elnöke, hozzátéve: a magyar szöveg véleményezését most is és a jövőben is szívesen megteszik.

Szlovákiában az ősztől hatályos új szlovák választójogi törvény értelmében azokon a településeken, ahol egy adott kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, a kisebbség nyelvén írt választási értesítőket is kézbesítenek, valamint a szavazólapok is részben kétnyelvűek. A nyelvhasználat korábbi gyakorlatának bővítését szavatoló rendelkezéseket az MKP kezdeményezésére iktatta be a szaktárca, ám a rendelkezés gyakorlati kivitelezése már több kívánnivalót hagyott maga mögött.

Az októberben kézbesített értesítőkön megjelent az új szlovák törvény által szavatolt magyar nyelvű szöveg is, de olyan formában, hogy az a leírt közlést áttekinthetetlenné tette, mivel a magyar szöveg összefolyt a többi kisebbségi nyelven feltüntetett információval, valamint a magyar szövegben annak értelmezését szinte kizáró nyelvi hibák is voltak. Az értesítőkön a választások helyszínét és időpontját megjelölő szövegrésznél például ez volt olvasható: “a kerületi önkormánnyzat szervei választásokra sor kerül”. Az ügyben az MKP helyesbítést kérve panasszal fordult a szaktárcához.

Forrás: mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.