Európai polgári kezdeményezés aláírásainak ellenőrzését rendelte el az NVB

Elrendelte az állatkísérletek elleni európai polgári kezdeményezés összegyűjtött aláírásainak ellenőrzését a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden.

A Stop vivisection, vagyis Hagyják abba az élveboncolást! elnevezésű kezdeményezés elindítói azt akarják elérni, hogy az Európai Bizottság kezdeményezze a jelenlegi állatvédelmi irányelv helyett egy olyan jogszabály megalkotását, amely nem engedélyezi a kísérletezést élő állatokkal, hanem kizárólag az emberek számára “közvetlenül releváns” adatok felhasználását teszi lehetővé.

Az NVB keddi ülésén elhangzott: a kezdeményezés képviselőinek meghatalmazottjai december 20-án adták le a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) az összegyűjtött aláírásgyűjtő íveket és elektronikusan gyűjtött aláírásokat.

Az NVB úgy döntött, elrendeli a papíron benyújtott 6080, valamint a CD-n benyújtott 24 556 aláírás érvényességének ellenőrzését, méghozzá két részletben: az egy éven belül gyűjtötteket tételesen ellenőrzik, az egy éven túl gyűjtötteket pedig számba veszik.

Az aláírásokat március 14-ig kell ellenőriznie az NVI-nek, amely ehhez igénybe veszi majd a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának segítségét. Az NVB ezt követően igazolást állít ki a hiteles aláírások számáról.

Az európai polgári kezdeményezést a Lisszaboni Szerződés hozta létre, s mint jogintézménynek az a célja, hogy az Európai Unió polgárai is kezdeményezhessenek uniós jogalkotást az Európai Bizottságon keresztül. Ennek sikeréhez a brüsszeli testületnek el kell fogadnia, hogy a kezdeményezés uniós kompetenciába tartozik, ezt követően egy év áll rendelkezésre, hogy legalább hét uniós tagállamban összesen legalább egymillió aláírás gyűljön össze. Egy-egy tagállamban az adott ország európai parlamenti képviselői mandátumszáma 750-szeresének megfelelő aláírás kell hogy összegyűljön a kezdeményezés érvényességéhez, ez Magyarország esetében 16 500 aláírást jelent.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.