Összegyűlt a szükséges egymillió aláírás az “Egy közülünk” elnevezésű európai polgári kezdeményezéshez

Összegyűlt a szükséges egymillió aláírás az Egy közülünk elnevezésű európai polgári kezdeményezéshez, amely arra irányul, hogy az Európai Unió ne finanszírozzon többé emberi embriók feltételezhető elpusztításával járó tevékenységet, így egészségügyi kutatást – közölte az Európai Bizottság.

Az európai polgári kezdeményezés a részvételi demokrácia egyik új eszköze, amelyet az unió 2009-ben hatályba lépett alapszerződése, a Lisszaboni Szerződés vezetett be. Ha a kezdeményezők legalább egymillió támogató aláírást össze tudnak gyűjteni ügyükhöz – és azon belül legalább a megkövetelt minimális számú (jelenleg hét) tagországban teljesítik az aláírásgyűjtés eredményességi küszöbértékét -, akkor felszólíthatják az Európai Bizottságot, vagyis az EU központi javaslattevő-végrehajtó intézményét, hogy az terjesszen elő uniós jogszabályi javaslatot a témában. Feltétel, hogy a kérdéskör az EU illetékességébe tartozzon.
Mint a brüsszeli bizottság megállapította, az Egy közülünk kezdeményezés aláírásgyűjtése során az egymilliónál több aláírás úgy jött össze, hogy tizenegy tagállamban sikerült teljesíteni az érvényességi küszöbértéket. Az aláírásgyűjtés határideje november elsején jár le, és a szervezők addig folytatni is kívánják a gyűjtést, nem állnak le – már csak azért sem, mert a beérkezett aláírásokat még hitelesíteni kell.
Ana del Pino, a kezdeményezés nemzetközi koordinátora az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületében kedden tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy 11 tagállamban már összegyűlt a kellő számú aláírás, és három másikban is van remény arra, hogy a határidőig elegendően csatlakoznak a kezdeményezéshez. Del Pino azt is közölte, hogy szeptember 22-én mind a 14 országban, így Magyarországon is, aláírásgyűjtő napot tartanak, hogy a lehető legnagyobb támogatást tudhassa maga mögött az indítvány.
Carlo Casini, az EP alkotmányügyi bizottságának olasz, néppárti elnöke rámutatott, hogy Európában alapvető jog az emberek élethez való joga, mégis születhetnek olyan jogszabályok, amelyek alapján életeket lehet kioltani. “Ennek szeretnénk véget vetni” – fogalmazott az olasz politikus.
“Az Európai Uniónak ki kell állnia az emberi élet és az emberi jogok védelme mellett!” – hangoztatta Casini.
Maros Sefcovic, az Európai Bizottság illetékes alelnöke gratulált a szervezőknek, és hangsúlyozta: az aláírásgyűjtés sikere azt jelzi, hogy a Lisszaboni Szerződés által megteremtett eszköz révén lehetséges valódi összeurópai vitát kezdeményezni az európai polgárok számára fontos kérdésekben.
Az Egy közülünk kezdeményezés arra irányul, hogy a fogantatástól kezdve biztosítsa az emberi élet védelmét. Az embriók elpusztításával járó kísérletek uniós finanszírozási tilalmát a pénzügyi szabályozás megváltoztatásán keresztül tartja megvalósíthatónak.
Frivaldszky Edit, az Együtt az életért Egyesült elnöke, az aláírásgyűjtés magyarországi koordinátora a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az aláírásgyűjtést az hátráltatta leginkább, hogy sokan nem akarták megadni szükséges személyes adataikat, noha a kezdeményezéssel egyetértettek. Frivaldszky az MTI-nek nyilatkozva arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kezdeményezés nem akadályozza a tudományos kutatásokat sem, mindössze más útra terelné a tudományt annak érdekében, hogy ne pusztuljon el több emberi embrió. Az egyesület elnöke kifejtette, hogy Magyarországon ötvenezernél is többen írták alá a kezdeményezést, amely sokszorosa az eredményességhez szükséges 16 500-nak.
Ez a második olyan európai polgári kezdeményezés, amelynek kapcsán sikerült összegyűjteni a szükséges egymillió aláírást. Az első a vízhez való jogra vonatkozott, annak szellemében, hogy a víz nem nyersanyag, hanem közkincs.

 

forrás: mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.