Szlovákia – Romákat zaklatnak szavazataikért a politikusok

Ezer önkéntes fogja figyelni a romatelepeknél azt, hogy tisztességesen zajlanak-e le a megyei választások.

Az önkénteseknek az lesz a feladata, hogy ellenőrizzék, nem kísérelnek meg-e politikusok szavazatvásárlást a roma választóknál – nyilatkozta František Tanko, a Roma Unió Pártjának elnöke.

A romatelepeken élő romák szinte mindennap ki vannak téve az effajta zaklatásoknak. Pszichikai nyomással és ígérgetésekkel akarják rávenni az ott élőket, hogy egy bizonyos személyre, vagy személyekre szavazzanak. „Azzal fenyegetik őket, hogyha nem mennek el szavazni, akkor hétfőn közmunkára kell jelentkezniük” – mondta a TASR-nek Tanko.

Kétfős őrjáratok lesznek. Ezek a személyek figyelemmel követik majd, mi történik a romatelepeken és a szavazóhelyiségeknél. Videokamera és fényképezőgép is lesz náluk. Legfőképpen a kelet-szlovákiai romatelepeket figyelik meg majd az önkéntesek.

Alexander Patkoló, a Szlovákiai Roma Kezdeményezés elnöke biztos abban, hogy lesznek kísérletek a szavazatvásárlásra, mivel néhány jelöltnek megéri, hogy száz vagy ezer eurókat invesztáljanak ilyen akciókba.

Ladislav Richter, a Nem Kormányzati Roma Közösségek Tanácsának (RMORK) elnöke szerint azonban masszív szavazatvásárlások most nem fognak történni.

Forrás: kitekinto.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.