Tőkés László nemzeti és nem pártos szavazásra buzdít

Választási részvételre és pártérdekek helyett a nemzeti érdekekre való voksolásra buzdította az erdélyi magyarságot Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő pénteki nagyváradi sajtóértekezletén.

Tőkés László kifejtette: mind a magyarországi országgyűlési, mind pedig az európai parlamenti választások a nemzet egészéről szólnak, ezért fontos, hogy minél többen leadják voksukat és azzal a határok feletti nemzetegyesítés, illetve a lehető legerősebb európai magyar képviselet ügyét támogassák.

“A választási küzdelem nem ilyen vagy olyan pártok, hanem a kommunista múlt pártján állók, illetve annak örökösei, valamint a demokratikus rendszerváltozás oldalán álló, nemzeti erők között folyik (…) Sem a saját országházunkban, sem Európa közös házában nincs keresnivalójuk a balliberális pártlegitimációval álcázott, levitézlett kommunistáknak, a nemzetidegen internacionalistáknak és kozmopolitáknak” – fogalmazott Tőkés László a sajtóértekezletre előkészített írásos nyilatkozatában.

Tőkés szerint ezért a választóknak nem szabad visszaengedniük a “Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-uralmat” és előbb vagy utóbb a Ponta-Antonescu-rezsimtől is ideje lesz megszabadulniuk. A képviselő ez utóbbi megjegyzéssel a Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) vezetőire, Victor Ponta miniszterelnökre és Crin Antonescu szenátusi elnökre utalt.

Tőkés hozzátette: nem a hiteles nyugati baloldal, hanem a kommunista utódpártok ellen emel szót, amelyek szerinte álcának használják a baloldaliságot. Azt mondta: a nemzeti demokratikus erőket az idei 25. évforduló is kötelezi az 1989-es rendszerváltozás kiteljesítésére.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő EP-képviselő rámutatott: a magyar EP-képviselet maximalizálása, a választók mozgósítása érdekében kész eleget tenni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felkérésének, hogy – vagy a párt listáján, vagy független jelöltként – ismét induljon a májusi EP-választásokon. Ugyanakkor a Tőkés László sajtóirodája által pénteken, később kiadott pontosítás szerint még nyitott kérdésről van szó. “Az EMNT elnöke – egyeztetve az EMNP vezetőivel, illetve a magyar nemzetpolitika meghatározó személyiségeivel – végleges döntését később hozza meg” – olvasható a pontosító közleményben.

Tőkés László a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) is felszólította: tegye félre pártos érdekeit, hagyjon fel “megosztó politikájával”, ne játssza ki a Magyar Polgári Pártot (MPP) az EMNP ellen, és ne magának, hanem a nemzet ügyének támogatására gyűjtsön szavazatokat.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.